A rókáról, a farkasról és az oroszlánról

Az éhes farkas erővel elvett egy ludat a rókától, melyet emez a fiainak akart hazavinni. Könyörgött is eleget a farkasnak, hogy adja vissza a libát, mert a fiai meghalnak éhen. De a farkas csak csúfságra vette a dolgot, mire a szegény róka szomorúan hazaballagott.

Sok idő múlva egyszer a róka fogott a víz mellett elevenen egy rákot. Megette jóízűen és mikor éppen a farkánál tartott, odavetődött a farkas. Éhes volt megint, és kérlelni kezdte a rókát:

- Ugyan, add nekem azt a kis darabot, te már biztosan jól laktál.

- Jól van – mondta a róka -, elveheted.

A farkas egykettőre bekapta, megnyalta utána a száját, és azt mondta a rókának:

- Jóízű volt, kedves róka testvér, csak az a kár, hogy kevés volt.

Azt mondta a róka:

- Foghatunk mi halat is eleget, mert én igen jó halász vagyok.

Azt mondta a farkas:

- Megtaníthatnál engem is.

- Nagyon szívesen – felelte a róka. Menj csak be a faluba, ott a végéhez közel lakik egy pásztor. Annak eresze alatt találsz egy kosarat, amelyben a gyapjút szokta mosni a patakban. Lopd el, s hozd ide, aztán annyi halat fogunk, hogy magad is elcsodálkozol belé.

Elment a farkas, ellopta a kosarat, és sietve visszatért a patak mellé. A róka fűzgallyakból gúzst tekert, azzal erősen hozzákötötte a kosarat a farkas farkához. Aztán így tanította:

- Ezzel most állj a vízbe, és indulj meg a túlsó part felé. Hátra ne nézz, mert megijednek a halak és elmenekülnek. Én ezalatt a számmal megfogom a kosarat és két oldalról a farkammal belekergetem a halakat. Csak az a fő, hogy jó erősen húzzad, és ne törődj vele, ha nehéz. Annál több lesz benne a hal.

Húzni kezdte a farkas a kosarat, mögötte a róka csapkodta erősen farkával a vizet, miközben egyik lábával tartotta a kosarat, a másikkal pedig köveket hajigált belé. Mikor félig megtelt már a kosár, nyögni kezdett a farkas:

- Alig bírom már ezt a kosarat. Tán már elég is volna a hal.

- Hallgass te – mondta a róka -, mind elkergeted a halakat.

A farkas még jobban nekifeküdt a kosárnak, a róka pedig csak hányta a köveket. Mikor tele lett a kosár, megállott a farkas és csak nyöszörgte:

- Elég már, az Isten szerelmére. Hiszen majd kiszakad a farkam.

- Hátra ne nézz – mordult rá a róka -, mert mind kifutnak a kosárból a halak. Én most bemegyek a faluba, lopok valahonnan egy vedret, abba beletesszük a halakat és aztán könnyebb lesz a kosár.

Elszaladt a róka a faluba. Szólítja az embereket, s mikor már jó sokan gyűltek köréje, azt mondja nekik:
- Mit álltok itt körülöttem? Tudjátok-e, mit csinál most az a gaz farkas, aki azelőtt bárányaitokat, borjaitokat elcipelte, és a disznócsordában is annyi kárt tett? Most odament a patakba, még a halat is ki akarja fogni előletek.

Nosza dorongokat, karókat ragadtak a falusiak, kiszaladtak a patakra, s hát ott áll a farkas, hozzákötve a kosárhoz. Az emberek is beugráltak a vízbe, csépelni kezdték a farkast, de az meg se mozdulhatott a kosártól. Csak huzalkodott erre-arra. Egyszer csak odaszakadt a farka, és anélkül szaladt el.

A falun túl nagy nehezen felmászott egy halomra, és keservesen nézni kezdte a falut, és sóhajtozott:

- Ó, mennyi jó pecsenyét hordtam én el a környékedről. Hányszor jóllaktam bárányokkal, borjúkkal, disznókkal. Ki az ördög vitt rá engem, hogy bolond fejemmel halászmesterségre adjam magam? Apám s anyám, minden ősöm meg tudott élni halászás nélkül. Nekem ezt is meg kellett próbálni. Most már hol az ördögben van a farkam? Megállj, lator róka, most az egyszer megcsaltál, de nem viszed el szárazon. Egyszer még én is kitöltöm a bosszúmat rajtad.

Abban az időben nagy beteg lett az oroszlán, az állatok királya. Hasfájást kapott, és nagy kínokat állt ki. Elmentek hozzá a vadak beteglátogatóba, köztük egyszer a kurta farkú farkas is. Azt kérdezte tőle a király:

- Kedves alattvalóm, nem tudnál-e valami orvosságot hasfájás ellen?

- Hogyne tudnék – kapott a szón a farkas. – Itt a mezőben, nem is olyan messze, ismerek egy szép kövér rókát. Sokat jár-kel a világban, az minden hájjal meg van kenve. Ha egyszer ide talál jönni, húzd le a bőrt róla, s köttesd a hasadra. Meglátod, mindjárt elmúlik a fájdalom. Csak arra az egyre kérlek felséges uram, úgy húzd le a bőrt a rókáról, hogy valamiképpen el ne pusztuljon belé, mert ha élve marad, még hasznát veheted.

A róka az oroszlán barlangjától nem messze vájt lyukat magának, és mind kihallgatta a farkas beszédét, mikor kitanította az oroszlánt az orvosságra. Kisompolygott a lyukból, belehevert a sárba, megevett egy jó fej fokhagymát s mikor a farkas elment, ilyen állapotban megjelent az oroszlán barlangja előtt, és alázatos szóval köszönt a királynak. Nagyon megörült neki az oroszlán és így szólt hozzá:

- Gyere csak közelebb, édes rókám, hadd csókoljalak meg, mert tudhatod, hogy nagyon szeretlek.

- Bocsáss meg nekem, felséges királyom – felelt a róka -, hogy nem megyek közelebb, de tudom én, mi az emberség, és hogyan illik királyok elé menni. Ma még nem volt időm megmosakodni, és a leheletemnek sincs valami jó szaga, mert fokhagymát ettem. Láthatja felséged, beleestem a sárba, nem volna illendő, ha ilyen piszkos ruhában járulnék felséged elé.

- Hol jártál, hogy sárba estél? – tudakolta az oroszlán.

- Mesze földről jöttem – felelte a róka. – Mikor meghallottam, hogy felséged kegyes volt megbetegedni, bejártam országot-világot, hogy valahonnan orvosságot keríthessek. Hazajöttömben nagy fáradság lepett meg, elszédültem a pallón, s így estem a sárba.

- Legalább találtál-e valami orvosságot? – kérdezte az oroszlán.

- Én igen – mondta a róka.

- Nincs az Isten ege alatt jobb orvosság, mint farkasbőrt melegen a hasra kötni. Tudok is egy farkast itt nem messze, közönségesen kurtafarkasnak hívják, mert rossz helyt járt egyszer, s zálogba ott kellett hagynia a farkát. Azt hívassa felséged magas színe elé, aztán fogja meg, húzza le szépen a bőrt, hogy meg ne haljon. S a bőrt azon melegen kösse a hasára, és én fejemre mondom, hogy mindjárt elmúlik a fájdalom.

Azt mondja az oroszlán:

- Hamarosan küldj valakit érte, édes szolgám, mert nagy fájdalmak kínoznak.

A róka elküldött a farkas után egy egeret, maga pedig felment az átellenben lévő meredek oldalra, és onnan leste, hogy mi fog történni. Hamarosan megérkezett a farkas, és az oroszlán így szólt hozzá:

- Gyere csak közelebb, valami titkot súgnék neked.

A gyanútlan farkas odatartotta fülét, az oroszlán pedig megragadta, lehúzta róla a bőrt, csak éppen a fején és a lábán hagyta meg.

- Most már elmehetsz, mondta neki – és azt tanácsolom, hogy ezentúl becsüld meg magad. Azt hallottam, hogy gonosz állat vagy, és a gonoszságodért adtad zálogba a farkadat. Ha meg nem javulsz, még a maradék bőrödet is lehúzom.

A farkas alig tudott kijönni a barlangból, de csak kijött valahogy, és a levegőn a sebes testére rászálltak a legyek és a darazsak, kegyetlenül csípni kezdték. Ész nélkül futni kezdett a szerencsétlen, és odaért a meredek alá, amelyen a róka állott.

- Állj meg, hé! – kiabált le a róka. – Miféle állat vagy te? Ebben a nagy melegben miért viselsz bélelt süveget és kesztyűt? Tán doktor vagy, hogy kalapot tettél és kesztyűt viselsz? Látod-e, így fizeted meg a lúd árát.

A szegény farkas nagy ordításokkal elmenekült onnan.

Értelme:

Ez a mese is a hatalmasokat inti, hogy erejükben és hatalmukban el ne bizakodjanak, mert ha eljön az óra, melyet Isten a hamisságok és a kegyetlenségek megbüntetésére kijelölt, akkor nyilván keveset fog érni az ő emberi hatalmuk. Az Isten éppen akkor fosztja meg a kegyetleneket az értelemtől, mikor valami gonoszságot akarnak elkövetni, és emiatt aztán egyik bolondságból a másikba esnek, egyik szégyenből a másikba keverednek, míg végül egészen elveszítik magukat. Azért mondja az Isten az ilyen kevély hatalmasoknak: a te lator szándékodat nem viszed végre, mert karikát vetek az orrodba, mint a bivalynak, és máshova kényszerítelek. Alázd meg magadat ezért, és légy jámbor.

Magyar népmese

A róka meg a farkas aratni megy

Volt egyszer egy róka meg egy farkas. Elmentek aratni. Amint mentek az erdőn keresztül, találtak egy tőkében mézet. A farkas meg akarta enni, de a róka azt mondta: - Jó lesz aratás után lakomára! A farkas beleegyezett, mentek aratni. A rókának nagyon fájt a foga a mézre. Mindig szomorúbb lett. Kérdi tőle a farkas: - Miért vagy olyan szomorú? - Azért - mondja a róka -, mert komának hívtak. - Hát menj el! - mondta a farkas. A róka elment egyenesen az erdőbe, és jóllakott mézzel, aztán visszament. Kérdi tőle a farkas: - Mi a neve a gyereknek? - Megkezdettem! - mondja a róka. Kéőbb megint szomorkodik a róka. Kérdi ismét a farkas, hogy mi baja. Megint azt mondta, hogy komának hívták, s a farkas megint elküldte a keresztelőbe. A róka másodszor is egyenesen az erdőbe ment, s jóllakott mézzel. Azután visszament. Kérdi a farkas: - Mi a neve a gyereknek? - Féligkinyaltam! - mondja a róka. Harmadszor is mutatja a róka, hogy ő szomorkodik. Harmadszor is kérdi a farkas, hogy mi baja. Harmadszor is azt mondta, hogy komának hívták. A farkas harmadszor is elküldte a rókát keresztelőre, hogy ne szomorkodjék. A róka csak az erdőbe ment mézet enni, azután visszament. Kérdi tőle a farkas: - Mi a neve a gyereknek? - Tisztárakinyaltam! - mondja a róka. Elmennek aratás után az erdőbe, hát látja a farkas, hogy nincs méz. Akkor jut eszébe a gyermekek neve: Megkezdettem, Féligkinyaltam és Tisztárakinyaltam. Azt mondja a rókának: - Hívjunk segítséget és verekedjünk meg! A róka hívta a récét, a kan pulykát, a kakast és a macskát, a farkas a medvét, az oroszlánt és az elefántot. A macska, a kan pulyka és a kakas felment a fára, a réce meg lenn maradt. Mikor látták, hogy jönnek azok a nagy fenevadak, elkezdtek lármázni, és azok úgy megijedtek, hogy elszaladtak. Így aztán a róka nyert.